Egyre jobban begyűrűznek a MMORPG (Massively Multiplayer Online Role-Playing Game – nagyon sok szereplős online szerepjáték) játékok. A nagyon sok szereplős online szerepjáték a számítógépes játékok azon műfaja, ahol nagyszámú játékos képes egymással kapcsolatot teremteni egy virtuális világban. Az elnevezés arra utal, hogy egyszerre sok ezer, millió ember játszik egyszerre. Képességeket (skilleket) fejlesztenek, szörnyek ellen harcolnak egyedül, vagy többen, kereskednek, társalognak. A lehetőségek tárháza végtelen, de játékonként eltérő lehet. A MMORPG kifejezést Richard Garriott eszelte ki, az Ultima Online alkotója, a játéké, mely 1997-ben népszerűsíteni kezdte e műfajt. Mint minden RPG-ben, a játékosok felveszik egy kitalált karakter szerepét (leggyakrabban egy fantáziavilág keretein belül), és ezen karakter cselekvéseinek zömét irányíthatják. A MMORPG-t megkülönböztetjük az egyjátékos, illetve a kisebb többjátékos számítógépes szerepjátékoktól: elsősorban a játékosok száma alapján, másrészt a MMORPG állandóan létező világa miatt, amit általában a készítő cég tart fenn, és ami akkor is létezik, ill. fejlődik, ha a játékos épp nem vesz részt benne.

No ennyi bevezető után amiről írni szeretnék: megjelentek az AION első európai tesztverziói. Mi is ez, miben különbözik az eddig ismert MMOPRG játékoktól, mint WoW, Perfect World, Lineage, stb.

Sokan már WoW gyilkosként emlegetik ezt a még meg sem jelent játékot. Az AION egy mitikus fantasy világban játszódik. A történet Isteni Lényekről szól, ahol a két szembenálló frakciónak nem csak egymással, de egy harmadik, közös ellenséggel is szembe kell szállnia. „Győzedelmeskedj ellenfeleid felett, és csatlakozz a hatalmas erejű, isteni lények sorába, válj te is Daevává. Írd meg saját történeteted, és érd el, hogy nevedet őrizzék a jövő krónikái.”

Aion

Aion



Az AION-ban mind a 8-8 kaszt egyedi játékmenetet követel meg, mindegyik kulcsfontosságú szerepet kap a csatákban. A teljesen új, skillkombinációs harcrendszernek köszönhetően egyetlen küzdelem sem lesz ugyanolyan, így garantáltan nem fullad unalomba a játék. A megszokott Élet- és Energiacsíkokon túl egy harmadik is megjelenik, az ún. Divine Power (DP), mellyel egészen elképesztő dolgokat csinálhatunk! Aion világa igencsak különbözik az eddigi MMO-kban megszokottaktól. Inkább álomvilágra hasonlít, mesebeli tájakkal, csodás, isteni lényekkel és elbűvölő grafikával. (közel 12 GB a kliens!) A játék zenéjét a világon igen elismert Kinihiko Ryo művész komponálja, mely az egyedi hangulat mellé rendkívül csodás dallamokkal kecsegtet.

Ám a játék által nyújtott élvezetes tartalomnak itt még korán sincs vége!

Mi is olyan különleges az AION-ban?

- Játékosok által alakított világ
Minden játékos minden cselekedete valamilyen befolyással van a világban történő eseményekre. Ha az egyik frakció felhasználja nyersanyagkészleteit, hiány léphet fel, vagy a fejlett bányászás akár újfajta anyagok felfedezésével is kecsegtethet. Egy szerver sem lesz ugyanolyan!

- Átvezetőkkel tarkított történetmesélés
A játékos fejlődése során megismerkedhet a világgal, annak múltjával, történelmével, és saját sorsára is fényt deríthet a komplex, szerteágazó történet során. A történetet bemutató küldetések mellett számos szokványos küldetés is bejátszásokkal tarkított.

- Részletgazdag háttér, értelmes küldetések, no grind
A világ a legapróbb részletekig fel van építve, nem ritkák a több, akár tucatnyi oldalon keresztül taglalt küldetések, történetek. Ezek száma és az élvezeti faktor miatt abszolút kijelenthető, hogy fejlődésünkhöz nincs szükség időthúzó, semmitmondó öldöklésekre. Emellett természetesen, ha kedvünk tartja, grindelhetünk.

- Repülés
Teljesen szabadon, limitált időtartammal, így a küzdelmek nagyobb stratégiai tényezővel bírnak. Nemcsak utazóeszközként szolgál, a harcrendszer szerves részét képezi.

- PvPvE
A játék a szokványos PvP-t és PvE-t ötvözi egy új elegyben. Az ellenséges frakció bármikor megtámadhat, akár raid közben is.
Sohasem vagy biztonságban, és állandó meglepetésekre kell számítanod. Egy harmadik, mesterséges intelligencia által irányított frakció még izgalmasabbá teszi a küzdelmeket. Új kategória ez, a határvonalak elmosódtak.

- The Abyss
Az endgame content helye. Rendkívül nagy terület. Ostromok, ereklyék, uralható kastélyok, raidek helyszíne. Itt teljesedik ki minden, ez a játék legfontosabb és legjelentősebb része.

- Divine Power rendszer
A gyűjthető éter bármire felhasználható: erősebb támadásokra, védelmekre, csapattagokkal egyesített különösen erős varázslatokra, fegyverek erősítésére, még craftoláshoz is felhasználhatjuk.

- Chain Skill rendszer
A skillek önmagukban nem sokat érnek, megadott feltételek mellett össze kell fűzni őket, hogy küzdelmekben hatékonyak legyünk. Az ellenfél kiismerése, megakadályozása és az ellene alkalmazott taktika feltárása végtelen lehetőséget kínál az izgalmaknak, nem elég csak nyomkodni a gombokat, különös figyelem kell minden küzdelemhez!

- Direct Portals – Rifts
A világban bárhol, bármikor nyílhatnak kapuk a saját és az ellenség kontinense között, így a két frakció egymás területeire is átvándorolhat. Nemcsak küldetésekért érdemes átmenni, hanem a szabotázsakciók fontossága miatt is.

- Item Customization
Ha egy tárgy tulajdonságaival megvagyunk elédedve, de kinézetével nem, lehetőségünk van egy másik tárgy külsejébe bújtatnunk azt.
Példa: fejlettebb páncél értékeit megtartva, annak skinjét egy gyengébb, de szebb külsővel rendelkezőjére cserélhetjük.

- Bővített Karakteralkotás és Egyediség
Eddig nem látott mértékben készíthetjük el karaktereinket, több mint 42 csúszka segítségével szabhatjuk meg kinézetünket, gyakorlatilag nem létezhet két ugyanolyan karakter! A Címek, Chain Skill és az innovatív Stygma rendszerrel a játékosoknak skillek terén is igen széles variálhatóság adódik.

- Hero System
A community által megszavazott címet nem a legtöbbet játszók kapják, hanem azok, akik tettükkel kiérdemelték azt. Hősként több ember erejével ér fel saját erőnk és csak ezen rangban használható skillekkel akár csaták kimeneteleit fordíthatjuk frakciónk javára.

Aion világa egy hatalmas katasztrófa során kettévált, és az Örökkévalóság Tornya, mely eddig a világ egyensúlyát hivatott fenntartani, összeomlott. A torony középső részén megalakult egy átjáró, ahonnan túlvilági lények érkeztek Atreia világába, sötétséget hozva az itt élőkre. Ezt a területet nevezik Abyssnak, ahol is a három faj fő összecsapásainak lehetünk szem- és fültanúi.

Ha felkeltette érdeklődésedet a játék, indulj el utadra és merülj el az Aion: The Tower of Eternity játék világában! Ehhez csupán annyit kell tenned, hogy benézel az első  magyar oldalra: http://aion.revolution-world.com Azért elsőre ne várj túl sokat, még nagyon beta a játék: nem lehet felszedni a cuccokat, a fejlődés még nincs megírva, voltaképpen csak járkálni és csevegni lehet a világban.

Ha kérdéseid vannak, vedd igénybe a fórumot az oldalon, de természetesen én is tudok már pár dologban segíteni.

Aion

Aion

Aion

Aion

  • Print
  • PDF
  • RSS
  • email
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Diigo
  • Live
  • MySpace
  • Twitter
  • Yahoo! Bookmarks